A ZÖLD MOZGALMAK IGAZI ARCA

Dobai Gábor

A ZÖLD MOZGALMAK IGAZI ARCA

Mielőtt felfogtuk volna, hogy mit teszünk, ökológiai lábnyomainkkal alaposan összetapicskoltuk a természettől megőrzésre kapott Földet. 8000 évvel ezelőtt Európát olyan sűrű, egybefüggő erdő borította, hogy egy mókus Lisszabonból Moszkváig fáról-fára ugrálva eljuthatott volna anélkül, hogy a talajt érintette volna, ha eltekintünk a folyókon való átkeléstől. 600 éve Európa nagyrészét egybefüggő erdő borította, a lakott területek szigeteket képeztek, amelyeket veszélyes erdei utak kötöttek össze. Ezekből az erdőkből aztán sok ezer hajó és tűzifa lett. Egyetlen fregatt vagy szkúner megépítéséhez egész hegyoldalakat kellett kiirtani. Noha az emberiségnek csak pillanatok jutottak a Föld történetében, máris milliárd tonnákat tüzeltünk el a nemesebb célra, a vegyipar számára is értékes fosszilis energiahordozókból, és minden okunk meg van rá, hogy ezt bánjuk. Premodern körülmények között nem voltunk képesek annyi szemetet termelni, amennyi jelentős kárt tett volna a természetben, ám az ipari forradalomtól kezdve megtapasztaltuk a savas esőket, a nagyvárosi füstködöt, és hogy korommal kevert hó esett. A lakossági széntüzelés visszaszorításával a savas esők megszűntek és vannak eredményeink más területen is. Azt azonban ma sem tudjuk biztosan, minden esetre sokan hiszik, hogy a kizárólag zöldenergiára épülő társadalom megvalósítható. Nem zárható ki ugyanis, hogy ez csupán illúzió. Akár igen, akár nem, az energiakérdések társadalmi-politikai vetületétől nem tudunk megszabadulni az ökológia területén sem, hiszen a politika nem más, mint az érdekérvényesítés tudománya, érdekek ütközésében pedig nincs hiány az energetika és a környezetvédelem harcmezején sem. Az átlagember szemével nézve a zöldmozgalmak célkeresztjében jószándékú, néha naiv vagy túlbuzgó, de mindenképpen politikamentes célok állnak. Nos, ez soha nem volt így, legalábbis a szervezett formában tevékenykedő környezetvédők tekintetében nem. Az a gondolat, hogy az emberi tevékenység mélyre ható és vissza nem fordítható változásokat okoz a világban, a XIX. században érhető tetten legkorábban. Egy olasz pap, geológus, és régész, Antonio Stoppani egy új földtörténeti éra bevezetését javasolta, mivel felismerte, hogy az ember olyan brutális formáló erővé vált a természetben, amilyen a Föld keletkezése (teremtése) óta nem volt. Az amerikai kontinens első környezettudósa, George Perkins Marsh, az emberi tevékenység visszafordíthatatlan hatásairól írt, mintegy lerakva a fenntarthatóság koncepciójának alapjait. Civilizációnkat vagy két évszázadon keresztül a természet elleni háborúként határoztuk meg, mert ez az életérzés hatotta át az amerikai pionírok lelkivilágát nyugat felé történt terjeszkedésük közben a Nagy Vízen túl, de ugyanezt az életérzést termelte ki Szibéria meghódítása is a Nagy Vízen innen. Szovjet tudósok fogalmazták meg a gondolatot az 1960-as években, hogy: közeledjünk alázattal a természethez, tanuljuk meg becsülni mérhetetlen kincset. A maga idejében újszerű, szinte meghökkentő gondolat volt ez, mert szakítást jelentett a Szibéria meghódítása közben kiérlelődött harcias életérzéssel, amellyel legyőzni és leigázni való ellenségnek tekintették a természetet. 

A környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek azt a kérdést igyekeznek megválaszolni, amelyet (Garrett Hardin cikke nyomán) "a közlegelők tragédiája" - ként ismert példázat foglal magába, szemléltetve a közjó és a racionális önérdek felodhatatlan konfliktusát. A közgazdasági gondolkodás nagyon hasznos a maga helyén, de egydimenziós, ugyanis az egyén racionális döntéseire összpontosít, és arra, hogyan egyeztethetők össze az egyének racionális döntései a közjó érdekében. Mivel a környezeti problémák nem a gazdaság, hanem a moralitás problémái, a különféle zöldmozgalmak határozott ideológiával és konkrét célokkal rendelkeznek, nem csak napjainkban, hanem kezdettől fogva, amikor sem környezetvédelem, sem annak fogalma nem létezett még.

 

Nevesített zöldmozgalmak, és pártok az 1970-es évek óta léteznek, a zöld ideológia két pillére – a bűnös civilizáció kritikája és az aktuális kormány támadása – már a XIX. században megjelentek. A modern ember a századfordulón reagált először kormányzati szinten a környezetkárosításra és a civilizációs ártalmakra. Németországban és Svájcban a Lebensreform keretében értelmiségiek népszerűsítették a természetes, ill. természetközeli életmódot, Angliában a "Back to the Land" mozgalom szorgalmazta az iparosítás erősebb kontrollját. A Greenpeace története egy valóban az emberiség javát szolgáló akcióval kezdődött, amikor 1971-ben, a hidegháború idején, egy maroknyi elszánt csapat egy ütött-kopott hajóban Vancouverben vízre szállt, hogy megpróbálja megakadályozni az Egyesült Államok kísérleti atomrobbantását a Csendes- óceánon. Bár az amerikai hatóságok megállították őket, mielőtt elérték volna a robbantás helyszínét, az akció híre a világ legtávolabbi pontjára is eljutott, és Vancouverbe visszaérve kisebb tömeg várta a bátor csapatot. A társadalmi tiltakozás pedig akkorára nőtt, hogy az amerikai kormány meghátrált, és a tenger alatti nukleáris kísérleteket még abban az évben leállította. A Greenpeace (Zöld béke) nemes céljai azóta sem változtak, a békés, erőszakmentes akciók, társadalmi nyomásgyakorlás, lobbizás és kreatív kommunikáció eszközeit bevetve számos sikert ért el az elmúlt 50 évben. Legemlékezetesebb magyarországi fellépésük 2004-ben volt, a "Zengő-hegyi csata"-ként elhíresült akció a Mecsekben. A tiszta célokért való jó szándékú kiállás a Grenpeace esetében nem vonható kétségbe, a politikamentesség viszont igen, és itt kezd pikánssá válni a dolog. Ez nem az ő hibájuk, a dolog természetéből fakadóan - mint minden NGO - szükségszerűen érinti valamely kormány terveit, politikáját, vagy ellene, vagy mellette. Példa nélküli készülődéssel telt el a 2019-es európai parlamenti választásokat közvetlenül megelőző hét. A világ legnagyobb, vagy legalábbis legbefolyásosabb on-line aktivista hálózatának tartott Avaaz nevű, New York székhelyű, 2007-ben alapított NGO, a hét utolsó munkanapjára tüntetéseket szervezett, hogy az éghajlatváltozás elleni harc álarca mögé bújva befolyásolja a voksolást. Szeptember végén klímasztrájkkal egybekötött tüntetést tartottak Budapesten a közelgő klíma-és környezeti katasztrófa elleni hatékonyabb kormányzati intézkedéseket követelve. A klímaváltozás egy valóban létező, közvetlenül vagy közvetve minden ma élő embert érintő kellemetlen jelenség, és erre ráépülve vannak, akik eszerint próbálják meg definiálni a politikát, érvényesíteni szűkebb vagy tágabb érdekeiket, elérni rejtett céljaikat. A szokásos retorika szerint – nem csak Magyarországon – a szervezők fennen hangoztatják, hogy az aktuális kormány nem tesz eleget a közelgő klíma és környezeti katasztrófa elhárításáért, és azonnali intézkedéseket követelnek, mint pl. a klíma vészhelyzet kihirdetését. A magyar kormány viszont fennen hangoztatta, hogy a tüntetők balliberális és sorosista uszályban vannak, ami a helyzetképnek egy másik vetülete. Az utca embere mára eljutott addig a felismerésig, hogy vissza kell fognunk a fogyasztást. Jó, de ki fogja vissza, illetve ki kényszerítse rá az embereket? Önkorlátozásra, önmegtartóztatásra az embereknek csak egészen csekély hányada képes, a fogyasztást korlátozó intézkedések pedig, mint pl. az üzemanyag áremelés, népszerűtlenek. A dog azonban ennél is összetettebb. „Nem kell x-box, ajándékozzatok élményt. Menjetek el együtt túrázni, számháborúzni. Ne kérjetek ajándékot, ne vásároljunk fölöslegesen.” - mondja egy rapper. Csakhogy ez egyrészt kevés, másrészt megakasztaná a fogyasztói társadalom működési mechanizmusát, ha az emberek nagy tömegei elkezdenék komolyan venni. Gazdasági visszaesést és munkanélküliséget okozna. A fogyasztó társadalom elválaszthatatlan sajátossága (attribútuma) az állandó növekedés, újabb és újabb ötletekkel (marketing) újabb és újabb fogyasztói igényeket generálni, elhitetni a vásárlóval, hogy a legújabb divatú trapéznadrágra, tűsarkú cipőre, videojátékra, táplálék kiegészítőre, eper ízű sörre van szüksége, ami addig eszébe sem jutott. Ehhez jön még a tervezett elavulás intézménye, amely külön is megér egy misét. A „használd és dobd el” mechanizmusát kellene megváltoztatni ahhoz, hogy megvalósuljon a rapper kívánsága, ez azonban sokkal mélyebb társadalmi átalakulás eredményeként valósítható csak meg, amely nem egyszerű projekt csupán, hanem ideológia, s amelynek gyakorlatba történő átültetése civil összefogással nem lehetséges. Hogyan lehetséges? Nyersanyag gazdálkodással, a hulladékok fejlett technológiájú újra hasznosításával, messzire tekintő energiapolitikával, amely kormányzati hatáskört igényel. De ki végezze el a társadalomnak ezt a mélyreható átalakítását a klíma-és környezeti katasztrófa elkerülése érdekében, milyen tervek, milyen ideológia mentén? Itt jutottunk el a hatalom kérdéséhez, amelyre a különféle zöld mozgalmaknak és pártoknak, pontosabban azok támogatóinak határozott válaszuk van. Az Avaaz a világ minden tájáról egyesíti a "gyakorlati idealistákat". Maga fogalmazza meg a felhívást: "Világ idealistái egyesüljetek!" Miez, hanem a Kommunista Kiáltvány záró mondatának parafrázisa: "Világ proletárjai egyesüljetek!"?

A főleg baloldali gyökerű, esetleg neomarxista pártok, de nem csak politikai pártok, hanem magukat civilnek nevező szervezetek is előszeretettel tűzik zászlajukra a környezetvédelem vagy más, szimpátiára és egyetértésre számító kérdés ügyét, mint pl. a génmanipulált vetőmagok elleni harcot. Választóik nem számolnak azzal, hogy az általuk delegált, szimpatikusnak és emberbarátinak mutatkozó képviselők valójában sokkal többet akarnak, a környezetvédelem jelszava alatt egy ideológiát képviselnek. Bejutva a parlamentbe más politikai erők szolgálatában más kérdésekben is szavaznak, és olyan válaszok mellett is leteszik voksukat, amelyek már egyáltalán nem egyeznek választóik érdekeivel és akaratával. Olyan folyamatokat támogatnak és hoznak mozgásba, amelyeket ha választóik ismernének, egyáltalán nem támogatnának. Az európai emberek háromnegyede szeretné a különféle zöld mozgalmak által deklarált célok irányában meghatározni magát, és a környezetvédelemmel, klímaváltozással kampányoló NGO-k bizonyos rétegek körében, főleg a nagyvárosi fiatalokéban, igen sikeresek. Többségük nem tudja, hogy az Avaaz globális támogatást nyújt a megtévesztő elnevezéssel menekültnek titulált honfoglalók számára. Emmanuel Macron, a rendíthetetlen bevándorláspárti francia államfő, a gazdasági és szociális kérdések mellett az európai közbeszéd egyik legfontosabb témájává tette a klímaváltozás kérdését. Új törésvonal alakult ki, amelynek mentén a globalista célok (amelyek az Új Világrendhez vezető út mérföldkövei) szolgálatában álló NGO-k meg tudnak szólítani bizonyos rétegeket, ám úgy néz ki, hogy a tömeges bevándorlást pártoló erőknek nem sikerült áttörést elérniük a migrációt illetően, és nem ez a választói közösség döntötte el a 2019-es európai parlamenti választásokat.

A manapság működő zöld mozgalmak, zöld pártok és hasonló entitások által képviselt eszmeáramlatok politikai hasznosításának ötlete sokkal előbb született, mint ahogy ezek a mozgalmak létrejöttek volna. Akkor találták ki, amikor a környezetvédelem fogalma – amelynek születését 1972-től, az első, magát zöldként azonosító párt, a PEOPLE megalakulásától Nagy Britanniában, és a Római Klub jelentésétől számíthatjuk – még nem is létezett. Választott tisztségekbe Hollandiában kerültek be elsőként olyan politikusok, akik deklaráltan zöld politikát folytattak – ugyancsak az 1970-es évek elején. A jelenkori zöld mozgalmak őse nagy valószínűséggel egy, a XX. század elején Oroszországban létrejött földalatti szerveződés volt. A cári birodalom hivatalnokainak szeme láttára és akaratlan közreműködésével aktívan tevékenykedtek a mozgalomban Pjotr Alexandrovich Badmajev (1851-1920) szentpétervári orvos, Rasputin barátja, Roman Fjodorovich Ungern-Sternberg (1886-1921) báró, és más, kevésbé ismert személyek, akik Rasputin titkos svéd megfigyelőivel együtt a „Green” fedőnevet használták a konspirációban. A zöld ideológia gyökerei még mélyebbre nyúlnak.                                                                
Egy amerikai költő, filozófus, Henry David Thoreau (1817-1862) elhatározta, hogy szó szerint veszi Rousseau híres mottóját: „Vissza a természethez!” (A közhellyé silányult gondolatot Rousseau valójában sohasem mondta vagy írta. Egyik levelét Voltaire magyarázta félre, és ez a téves értelmezés kitörölhetetlenül beégett a köztudatba.) 1845-ben kiköltözött a Massachusetts állambeli Walden-tó körüli erdőbe. Több mint két évet töltött a vadonban, és élményeit utóbb könyvben írta meg. Civilizációból való kivonulását demonstrációnak szánta, amellyel civilizációkritikus nézeteire akarta felhívni a figyelmet. Mint filozófus, a transzcendentális világképben hitt, amelyben az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait, amelyhez természetfeletti erőket kell segítségül hívnia. Hitt a természet és az emberiség eredendő jóságában, valamint az egyéniség felsőbbrendűségében a romlottnak tekintett intézmények – elsősorban az egyház és a politikai pártok – felett. Ez a XIX. században népszerű eszmeáramlat tudatosan merített a hindu szent szövegekből, amelyek Thordeau számára is lelki eledelként szolgáltak erdei kunyhójában. Az eredendően jó természettel való egybefonódás és a bűnös civilizáció kritikája, valamint a civil engedetlenség Thordeau eszmerendszerének alaptételei lettek, amelyeket a későbbi zöld mozgalmak átvettek. Utóbbi nézetét a Polgári kormányzattal szembeni ellenállás című esszéjében fejtette ki, amelyben a legjobb kormányzatnak azt nevezi, amelyik egyáltalán nem kormányoz. Ezt a gondolatot később a radikális zöld-anarchisták a „Semmi hatalmat senkinek!” jelszóban ragadták meg. A zöldpolitikát azonban a német zöldek vitték be a köztudatba, és Lothar Gassmann a Die Grünen című könyvében nagyon részletesen rámutat a mozgalom okkultista gyökereire, a Buddhizmus, Hinduizmus, Schopenhauer, és a Zöldek összekapcsolódására. A német zöldpárt 1980-ban tartotta első országos közgyűlését. A „Zöldek” elnevezés a párt egyik alapítójától, Petra Kellytől származik, úgyszintén a logóként választott napraforgó. 1984-ben csatlakozott a Zöldekhez Daniel Cohn-Bendit, az 1968-as párizsi diáktüntetések egyik aktivistája, aki később az Európai Zöld Párt egyik alapítójaként az egyesült Európa ideájának egyik legfőbb szószólója lett. A Zöldek tudatosan képviselték programjukban eszmei előfutáraik radikális „új világnézetét”, amely sok tekintetben egybevág a hagyományos társadalmi berendezkedés, etikai normák Marx által képviselt totális lebontásának eszméjével. A Zöldek világszerte azt az erőt képviselik, amely célul tűzte ki, hogy politikai síkon megvalósítsa a New Age gondolkodást, ami végső soron nem más, mint az Új Világrend ideológiája, az egységes világvallás. A Zöldek első, radikális generációja igen messzire volt hajlandó elmenni 1980-ban az első országos gyűlésen elfogadott programjukban, amelyben célkitűzésként szerepelt az abortusszal kapcsolatos korlátozások feloldása, a homoszexuálisok jogainak biztosítása, továbbá a gyerekekkel folytatott „erőszakmentes” szexuális viszony büntethetőségét is meg kívánták szüntetni. Ez utóbbi célkitűzés 1993-ig a Zöldek hivatalos programjának része maradt. Az utóbbi évtizedben mellőzték ugyan a pedofíliát legalizáló programpontjukat, de a zöld ideológia képviselői Németországban és másutt is, hűek maradtak az alapítók radikális, a zsidó-keresztény civilizációs értékrend „meghaladását” hirdető és annak lebontásán munkálkodó céljaikhoz. Ennek érdekében a németországi Zöldek által delegált Claudia Roth kultúrális és médiaügyi kormánybiztos ámokfutásba kezdett 2023 első napjaiban, A Porosz Kultúrális Örökség Alapítvány nevét szeretné megváltoztatni, amely egy kormányzati szerv, 27 múzeum és több kultúrális szervezet gazdája, amelyet a német állam az egykori Poroszországtól örökölt. Az a problémája, hogy az elnevezés nem fejezi ki az egyébként igen gazdag gyüjteményt birtokló 27 múzeumban kiállított, sok helyről származó tárgyak kozmopolitizmusát. (Azt ne firtassuk, hogy ezek a tárgyak honnan és hogyan kerültek a német múzeumokba.) De Roth nem csak a történelemmel nincs kibékülve, hanem a kereszténységet is el akarja törölni Németországban. Úgy véli, hogy a keresztény jelképek idejét múltak, a gyarmatisítás korát idézik, sokak érzékenységét sértik, ezért a berlini városi palota bibliai idézetek ötvözetéből álló feliratait, az épületen lévő keresztet már korábban levetette. Claudia Rothnak egyébként nem sok köze van a kultúrához. Két szemeszter után véget is ért egyetemi pályafutása. A szintén zöldpárti Annalena Baerbock külügyminiszter pedig eltávolíttatta minisztériuma központi irodájának ajtajáról a modern Németország megalapítója, Otto von Bismarck nevét. Az Új Világrendben nem sok minden emlékeztet majd megszokott világunkra és az egykor volt demokráciára. Az egységes világvallás - terv szerint - úgy jön létre, hogy apró lépésekkel, amelyekről a hívők legtöbbje nem tud vagy nem ért, az összes meglévő vallás fokozatosan összeolvad. Ez egy már folyamatban lévő hosszadalmas és bonyolult program, amelynek stációi kiolvashatók a különféle egyházak és felekezetek belső életében végbemenő változásokból. A Zöldek pártprogramjában és írásaiban mind megtalálhatók a New Age célkitűzései, amelyekről Friedhelm König könyvében szó van: természetmisztika, természetvallások, nők előtérbe helyezése, szexuális aberrációk normalizálása, békemozgalmak, világbéke és világegység, valamint a meglévő társadalmi és politikai rendszerek elutasítása. Az Új Világrend ügyvivői rendületlenül küzdenek a bolygó birtoklásáért, legyen szó lélekmérgezésről, merényletekről, hazugságra épülő háborúkról, vagy éppen kamu környezetvédő mozgalmakról.

Egy 1995-ben közzétett, 1967-ből származó dokumentumban, az ún. „Torontói Jegyzőkönyvben” jelenik meg először a zöld mozgalmak fogalma, amiből kiderül, hogy eredetileg nem a környezet védelme, hanem az anarchia terjesztése, viszály szítása volt a cél. Eszerint támogatni és terjeszteni kell az „ökológiai anarchizmust” elsősorban a fiatalok, ezen belül az egyetemisták és fiatal entellektüelek körében. A fiatal értelmiség, ha nem rendelkezik az energiaszektor speciális ismereteivel – márpedig többnyire ez a helyzet – könnyen képzeli magát a közjó egyedüli letéteményesének, az idősebb generációval és a – szerintük – lelketlen technokratákkal szemben. A zöld mozgalmaknak ugyanis pozitívak a társadalom felé szóló üzenetei, és olykor fején találják a szöget, mint pl. a palagáz elleni demonstrációk esetében, ám a radikális ökomozgalmak ellenségesen viszonyulnak saját kormányaikhoz, ezáltal a nemzetállami berendezkedést gyengítik. Ideiglenesen akár jobbra is húzhatnak, ezt figyelhettük meg 1987-ben a bős-nagymarosi vízlépcső elkaszálásának esetében, ami egy hatalmas öngól volt Magyarország számára. Bős-Nagymaros ügye volt az a rés az agonizáló szocializmus falában, ahová az ellenzék beillesztheszthette feszítővasát a világszerte megerősödő környezetvédő mozgalmak hátszelével. Tüntető tömegek hömpölyögtek végig Budapest utcáin, élükön egy energetikára és környzetvédelemre önmagát felkent értelmiségi csapat haladt: genetikusok, irodalomtörténészek, filozófusok, és színészek. A kormány gyengítésének szándéka érhető tetten a Paks II.-t ért támadások kapcsán is. Amikor a kommunisták renoméja megkopott – elsősorban a véres terror miatt – amikor már nem tudták magukat tiszta szívű, csillogó tekintetű, társadalomjobbítóként eladni a pórnépnek – akkor kitalálták melléjük és helyettük a zöld kommunistákat. Ők is mindig valamilyen szimpatikus aprósággal kezdik magukhoz édesgetni a tömegeket – s mint a politikai ambíciókkal feltöltött világjobbító erők általában – a közjó egyedüli letéteményeseként igyekeznek eladni magukat, aztán azt vesszük észre, hogy egyre intoleránsabbak, bomlasztanak, és ők is a világot akarják. A világ megmentéséhez többet tudnának hozzátenni, ha nem a kommunista gyökerű baloldal és a liberálisok állandó kísérői lennének, no de erre lettek kitalálva… Közös jellemvonásuk a destrukció. A zöldkommunista archetípusa Judith Sargentini, aki a holland Baloldali Zöldek tagja, az Európai Zöld Párt képviselője az EP-ben, akit szoros rokoni és eszmei szálak fűznek ahhoz a Holland Kommunista Párthoz, amely 1956-ban nyilatkozatban támogatta Magyarország Szovjetúnió általi lerohanását. Más körülmények között is a forradalmi aktivitás tipikus baloldali jellemvonás. Az viszont, hogy a balliberális oldal kisajátította az ökológiát, nem természettől való evidencia, hanem a jobboldal mulasztása, amelyet korrigálhat. Akkor pedig a ballib nem játszhatja az emberiség jövőjéért aggódó humanistát, a közjóért és a lakosság akaratáért egyedüliként kiálló jóembert a környezetvédelemmel. Szembetűnő, hogy a valóban létező problémákra ők sem kínálnak valódi megoldást, mindent támadnak és csak ötletelnek, miközben bomlasztanak. Nem kínál gyógyírt Földünk bajaira a klímahiszti sztárrá avanzsált üdvöskéje, Greta Thunberg sem, aki miután rátenyerelt a pánikgombra, elsőosztályon utazza be a világot, hogy fellármázza az emberiséget. Hiába avatták ökoszentté, Greta is csak tünet, nem terápia. A zöldmozgalmak a pénzhatalmi világelit (vagy Deep State - mélyállam) taktikai szövetségesei mindaddig, amíg a nemzetállami berendezkedést támadják. Amint felhagynának a nemzetállami berendezkedés mellet kiálló kormányok támadásával, az ilyen NGO-k azonnal elveszítenék háttérben meghúzódó támogatóikat.

 

Az 1990-es évek elején Daniel Cohn-Bendit, aki a „Szövetség ’90/Zöldek” képviselője volt a francia-német dominanciájú Európában, és az egyik vezető baloldali politikus, kimondta azt, amit ma látunk: „Nekünk Zöldeknek a végsőkig kell harcolnunk azért, hogy annyi külföldit hozzunk be Németországba, amennyit csak tudunk. Ha már Németországban vannak, akkor harcolnunk kell a szavazati jogukért. Ha ezt sikerült kiharcolnunk, akkor meg lesz a szavazóbázisunk ahhoz, hogy megváltoztassuk ezt a köztársaságot.” A Zöldek alfahímje, Joschka Fischer, egykori német külügyminiszter 1998 és 2005 között, (Cohn-Bendit párttársa) személyében tetten érhető a zöld mozgalmak, a tömeges bevándorlás és a kommunista ideológia kapcsolata, illetve szoros összefonódása. Fiatalkorában országa harcos ellensége volt. Gyűlölte a kapitalista rendszert, konfrontálódott a rendőrséggel, és szimpatizált a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorszervezettel, ugyanazt fújta, mint Cohn-Bendit. 1999-ben, amikor Wesley Clark NATO tábornok a Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül bombázta Belgrádot, rávette a Zöldeket, hogy támogassák Belgrádnak a nemzetközi jog megsértésével történt bombázását. Fischer 1994-ben megjelent „Németország – A veszély” c. könyvében fölfedi szándékait a tömeges bevándorlással kapcsolatban. A Die Welt német újság a következőképpen foglalta össze Fischer könyvének tartalmát: „Németországot kívülről körbe kell fogni, belülről pedig külföldiek beáramoltatásával kell heterogénné tenni, vagy teljesen felhígítani.” 

Végül pedig, hogy helyére kerüljön a tömeges bevándoroltatás célja és összeálljon a kép, lássunk egy idézetet a Torontói Jegyzőkönyvből:

„E vállalkozás feltétlen sikere érdekében garantálnunk kell, hogy ügynökeink ott legyenek a nemzetállamok kormányközi ügyekkel és a bevándorlással foglalkozó minisztériumaiban, és ezáltal mélyreható törvénymódosításokat hajtassanak végre. E módosítások alapvető célja, hogy megnyissák a nyugati országok kapuit az egyre növekvő bevándorlás előtt, egy olyan bevándorlás előtt, amit mi provokálunk ki, új helyi konfliktusok kirobbantásával. A célbavett nemzetállamok közvéleményét jólszervezett sajtókampányokkal arra kényszerítjük, hogy megnyissák határaikat jelentős létszámú bevándorló előtt, amellyel destabilizálhatjuk ezen országok gazdaságát, és faji feszültségeket gerjeszthetünk határaikon belül. Gondoskodunk arról, hogy a bevándorlók között külföldi szélsőségesek is jelen legyenek, ami biztosítja a szükséges destabilizálást.” – írja a Torontói Jegyzőkönyv elnevezésű dokumentum 1967-ben.

Az ENSZ Koppenhágai Konferenciája után a Washington Post a következő főcímmel jelent meg 2009 decemberében: A Koppenhágai Klímaegyezményből úgy tűnik, az Új Világrendet az USA és Kína fogja vezetni. A Koppenhágai Konferencia olyan csúcstalálkozónak volt álcázva, ami megmenti a Földet az ember okozta globális felmelegedéstől a széndioxid kibocsátás csökkentése által. Ha azonban átnézzük azt a 200 oldalas dokumentumot, amelyet mint kötelező érvényű egyezményt el akartak fogadtatni - mutatja Jason Bermas dokumentumfilmje - egyértelműen kitűnik belőle, hogy ez is csak kísérlet volt egy globális adó bevezetésésére a készülő Világkormány, illetve a mögötte meghúzódó finánctőke érdekében. A 38. pontban ez állt: Az új intézményesített rendszer a megállapodás szerint három alappilléren át fog nyugodni: a kormányon, a támogató mechanizmuson, és a pénzügyi mechanizmuson. A 47. pont F alpontja részletezi a karbon kvótarendszert, a karbon adókat, és a létrehozandó, illetve már meglévő rugalmas karbontőzsdei mechanizmusokat. Ez a karbonkvóta-rendszer nem más, mint egy program, amivel biztosítani lehet a pénztömeg áramlását a szegényektől az ulragazdagok felé. Amint ezt gyakorlatba ültetik, továbbfejleszthetik és kiépíthetik a globális kormányzás és globális egyezmények mechanizmusát. Néhány héttel a Koppenhágai Konferencia előtt azonban lehullott a lepel a klímakatasztrófát vizionáló, a világ közvéleményét céltudatosan félrevezető manipulációkról. A nyugati médiában kirobbant "Climategate botrány" alkalmával kiszivárgott titkos e-mailek megerősítették, hogy az ENSZ vezető tudósai közül többen meghamisítottak mérési adatokat azért, hogy promótálhassák a koncepciót, miszerint az emberi tevékenység globális felmelegedést okoz, és a széndioxid egy mérgező gáz. Eközben egymás között megbeszélték, hogy az utóbbi 10 évben a Föld átladhőmérséklete valójában csökkent, és megsemmisítették az erre vonatkozó mérési adatokat, nehogy a tudományos közösségből valaki ellenőrizhesse kutatási eredményeiket. Prof. Phil Jones kénytelen volt lemondani az East Anglia Egyetemen, Pennsylvania állam pedig vizsgálatot indított Prof. Michael Mann ellen. A botrány következtében több ország megtagadta Koppenhágai Klímaegyezmény aláírását, így mindössze 25 államfő, köztük Barack Obama, a globalizáció egyik elhivatott zászlóvivője írt alá egy sokkal rövidebb, leegyszerűsített egyezményt. A Koppenhágai Klímakonferencia  újabb lépés afelé, hogy a bolygónak egy világkormánya legyen. Az pedig, hogy a széndioxid, amely a földi élet egyik alapvető alkotóeleme, és ezért meg kellene adóztatni, egyszerűen komolytalan. Számos olyan korszak volt a Föld történetében, amikor sokkal több szén volt az atmoszférában, mint manapság. A növények nagyon örültek ennek és nem volt semmilyen káros hatása sem az állatvilágra, sem őseinkre, ha történetesen vulkánkitörés közelében éltek. A globalisták azért keltik a széndioxid rossz hírét, hogy félelemben tartsák vele az emberiséget, hogy elfogadhatóvá tegyék egy globális karbonadó bevezetését. Továbbá a közös ellenség - a klímakatasztrófa - ürügyén illetve álarca mögé bújva egyezmények rendszerén át, apró lépésekben a pénzhatalmi világelit, más néven Deep State, szó szerint az egész bolygó irányítását ily módon kívánja átvenni. Ez lenne az Új Világrend.