CELEBEK: AZ EMBERISÉG MEGRONTÓI?

CELEBEK: AZ EMBERISÉG MEGRONTÓI?

Lucifer birodalmának felépítése érdekében – amelyet Új Világrendnek hívunk,- hogy kialakuljon egy értékvesztett, zavarodott, lebutított, hírességmegszállott társadalom, amely birkanyáj módjára, kritikátlanul követi majd erkölcsi értékek híján lévő, ám népszerű vezetőit, fontos szerep jutott a különféle celebeknek. Az emberek nagyon rövid idő alatt TV függővé váltak. Szinte kivétel nélkül azt hiszik, hogy a sokféle szórakoztató program, a filmek, drámák csakis azért vannak – és nem többek – mint egyszerű szórakoztatás. De ez soha nem volt így. Minden kormány rendelkezik kulturális osztállyal vagy annak megfelelő részleggel. Az egykori Szovjetúnióban is volt ilyen részleg, a rendezőket, színészeket pedig a kultúra letéteményesének, követendő példának tartották az emberek, de hasonló mechanizmus alapján működik a hollywoodi sztárok kultusza is. Ha az ember arra néz, amerre a csillagok vannak, bárki bárhonnan láthatja őket, ezért viszonyítási pontok. A híres emberek, akik ott állnak a színpadon, mozivásznon, TV képernyőn, ők is viszonyítási pontok, mert mindenki láthatja őket, aki oda néz, ahol vannak, ezért nevezték el őket sztároknak, azaz csillagoknak. Minden, amit bárki megnézhet, amire elegendő figyelem irányul, viszonyítási ponttá válik. Hírességnek lenni annyi, mint viszonyítási pontnak lenni. Sokkal több ez, mint pénzszerzési lehetőség, mint megélhetési forma. Azt jelenti: modellnek lenni, mintának lenni, "tanárnak" lenni. Híresnek lenni annyi mint viselkedésmintát nyújtani, tanítani. Akár tudatában van ennek a híresség, akár nem. Tetszik vagy nem tetszik, minden sztár néptanító, akár tudomást vesz róla, akár nem. A zene emocionális hatása közismert. Aki a kellemes érzéseket felidéző zeneművet közvetíti az emberek felé, fenn áll a színpadon ezer fős közönség előtt, akik lent vannak a nézőtéren. Mindannyian fölfelé néznek, és a zenészt bámulják.  Amit a zenész mond és képvisel, a pavlovi reflexek működése alapján igen sokat nyom a latban. Ha ír egy számot arról, hogy milyen jó marihuánát szívni, vagy a magánéletében heroint fogyaszt, akkor ezzel ténylegesen drogossá tesz embereket, amiért - mint felbujtót - börtönbe kellene zárni. Ha pillantást vetünk a világ hírességeire, azokra az emberekre, akiket az emberek csodálnak és követnek, és látjuk, hogy közülük mennyien alkoholisták, kábítószerfőggők, köztörvényes bűnözők, pszichopaták, vagy egyszerűen csak értelmi fogyatékosok, akkor elég meggyőző magyarázatot kapunk arra, hogy a világ mitől olyan, amilyen. A hírességek tekintélyek. Az ő közvetítésükkel árucikkeket, életmódokat, értékrendeket, eszméket, és gondolatokat lehet eladni.

A szociális üzenetek közül a legfontosabbakat a mozifilmek vezetik be életünkbe kiélezett drámai helyzetekkel és felfokozott érzelmek szekvenciájával. Nem logikus, tényszerű szekvenciákkal, hanem érzelmi állapotok létrehozásával, amelyeket agyunk regisztrál, az így bevésődött üzenetek, magatartásminták észrevétlenül személyiségünk részeivé válnak. A média által közvetített üzenetek nem racionálisan, hanem kritikai képességünket megkerülve, majd leépítve, érzelmeinken keresztül hatnak ránk. Idegrendszerünk védekező mechanizmusai ezeket az érzelmeken keresztül érkezett üzeneteket nem képes szelektálni, kivédeni, mint egy vita vagy előadás esetében, gyakorlatilag szabadon lehet feltölteni ismereteket, gondolatokat, sztereotip magatartásformákat, mint egy számítógépre. Ezt végzi a kultúraipar. Csak annyi kell, hogy az emberek időről időre megkapják az új feltöltéseiket, és átformálható egy egész ország vagy régió. A médián keresztül mind ugyanazokat a frissítéseket kapják, meghatározott irányvonal mentén, ezt nevezzük ma politikailag korrekt tájékoztatásnak. Egy teljesen hétköznapi termék reklámja is gyakran több, mint marketingfogás. A Coca Cola reklámban pl. másodlagos maga a termék, elsődleges az, hogy gondolatokat közvetít és magatartás mintát nyújt. A dokumentumfilmek is mindig egy meghatározott vonal mentén haladnak, és jutnak el a végkövetkeztetésre. Legtöbben ezt nem veszik észre, azt hiszik, hogy most kapták meg a tényeket az adott témával kapcsolatban, azokból az a teljesen világos következtetés vonható le, amit a végén megad a szakértő. Minden korosztály megkapja a maga műsorát, de az elsődleges célpont mindig a fiatalság volt. A hamis világkép kialakítása a hazugság legkifinomultabb formája, s a hazugság futóhomokjára álmodott kártyavár felépítésén – mintha Sátán kőművesei lennének – rivaldafényben sütkérezve dolgoznak a celebek.

A Szentírás nyíltan szól azokról az eseményekről, amelyek az utolsó időkben fognak bekövetkezni. Pál apostol például azt mondja, hogy a kárhozat fia (a bűn embere) eljövetele előtt először nagy hitvesztésnek (aposztáziának) kell bekövetkeznie. „Akkor, ha valaki azt mondja: nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott! – ne higgyétek. Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna.” Sátán a megtévesztés virtuóz nagymestere, amivel a hívőknek nem mondok újat, de a keresztény tanításokban járatlan kortársaink számára fantasztikusnak, sőt hihetetlennek tűnik mindaz, ami körülöttünk készül. Amióta Adam Weisshaupt, a jezsuita egyházjog-tanár megfogalmazta tervét az Új Világrendről, azóta a szabadkőművesek, az illuminátusok, és szövetségeseik ennek a tervnek kivitelezésén fáradoznak. Lincoln tudta, hogy a jezsuiták nem felejtenek, és nem állnak el a világkormány létrehozását célzó tervüktől. A világ-összeesküvők stratégiája mögött majd’ két évszázada sátáni intelligencia és kiváló koponyák tudása működik, olyan, amilyet átlagember el sem tud képzelni. A valóság fantasztikusabb, mint a képzelet. A szocializmus évtizedei alatt, a marxista-leninista filozófiára épített oktatás azt tanította, hogy a világ megismerhető. Ez a nagyon elvont és látszólag ártalmatlan tézis mélyreható következtetéshez vezet: ahhoz, hogy miután minden tudást megszerzett, az ember istenné válik. Vagy legalábbis annak képzelheti magát, miután hatalmas erők birtokába jutott. Ez az életérzés a következő mottóval jellemezhető: „Isten megteremtette a világot, a többi a mi dolgunk.” A New Age szerint a bűn fogalma nem létezik, az embernek a tudat felszabadítására van szüksége, hogy saját erejével szét tudja repeszteni léte korlátait. Vannak tudományosnak titulált módszerek, melyek azt ígérik, hogy az embert felsőbbrendűvé formálják. Ezt ígéri az agykontroll és a hasonló tréningek. Serge Monast kanadai újságíró (1945-1995) halált megvető bátorsággal az ún „Torontói Jegyzőkönyv” közzétételével tudomásunkra hozta (ami az életébe került), hogy az Új Világrend vallása az egységes világvallás, a készülő világdiktatúra ideológiai alapja, amely nélkül Lucifer NOVUS ORDO SECLORUM-ának bevezetése lehetetlen. A NASA Blue Beam Projectje annak eszköze, hogy az Egyesült Államok a világot az Antikrisztus uralma alá vezesse. A Kék Sugár Program első lépésben átalakítaná, átértékelné az összes régészeti ismereteinket oly módon, hogy a bolygó bizonyos pontjain földrengéseket idéznek elő, amelyek során hamis bizonyítékok kerülnek majd elő, amelyek kapcsán „kiderül”, hogy a Föld mélyén misztikus titkok vannak eltemetve. Az új „felfedezések” felhasználásával megmagyarázzák majd az embereknek, hogy az összes vallás tanításai hibásak. Ennek a dezinformációnak a köztudatba való becsempészését és elfogadtatását a mainstream média és a szórakoztatóipar már megkezdte a „2001: Space Odyssey”, valamint a „Star Trek” sorozat bemutatásával. A Jurassic Park népszerűsíti az evolúció elméletét, amely azt sugallja, hogy az Istennek tulajdonított szavak tévesek. Serge Monast szerint ez az első lépés az emberiség sorsára vonatkozó nagy tervben. Amit akarnak az nem más, mint apró lépésekben lebontani, hiteltelenné tenni, majd elpusztítani kezdetben az összes keresztény, később muzulmán hittételt is a bolygón. Jelenleg az iszlám a menő, a preferált vallás, de a muszlimok sem sejtik, hogy ez csak egy stáció, egy munkafázis a világ Antikrisztus uralma alá terelésének folyamatában. A Blue Beam Projekt betervezett produkciója egy gigantikus Show műsor, amelynek során műholdakról háromdimenziós holografikus képeket vetítenek az égre a világ különböző részein, differenciáltan, a helyi sajátosságoknak megfelelően. Ehhez már létezik a megfelelő technológia, és megkezdődött a gyerekek agyának kondicionálása arra, hogy a virtuális világ fontosabb, mint a valóság. Filmek (pl. az E.T.) könyvek, társasjátékok sokasága igyekszik megszerettetni ördögi szörnyeket, elhitetni, hogy a Sátántól nem kell félni, sőt segítséget is lehet tőle kérni.

Az 1960-as évek eleje óta egy új, az egész világra kiterjedő, nem világosan felismerhető, a lelkeket észrevétlenül erodáló, ifjúsági vallás keletkezett: a popzene. Ez a kvázi vallási szubkultúra, melyet afrikai és hinduisztikus spiritualitás táplál, romboló szembeszegülés menhelye, és mint repedés a falon, okkult hatalmak betörési pontja is egyben. A popzenében – melyben kétségkívül igazi zenei remekművek is születtek – egy-egy „jó szám” szövege a Sátánhoz intézett kérés, vagy neki címzett fogadalom direktben, vagy elrejtve. 1973-ban gombamód elszaporodtak a DJ-k, a média meginterjúvolta a legmenőbb popsztárokat, akik közvetítették a tudatmódosító szerek beteges kultuszát, s akik gyakran be voltak tépve, volt, aki leesett a székről. Magatartásmintát nyújtva ezzel a fiatal generáció számára, hogy azok kövessék. Mert így működünk. Egyik majom utánozza a másikat. A riporter pedig ilyeneket mondott: ejnye-ejnye gyerekek. Rosszalkodtok? A hóbortjaival mindenkor élenjáró Kaliforniában megszületett a hippi mozgalom. A hippi kultúra központjában, San Francisco Haigh-Ashbury negyedében 1967-ben, a "szeretet nyarán" mintegy 100 ezer hippi élt a kommunákban. Tavasszal itt állt össze a később hírhedté vált Manson "család", bár ők valójában nem illettek a szeretetet és békét hirdető közegbe, Manson mindenesetre rajongott a Beatlesért. A szelíd hippik, a "virággyerekek" a társadalomból való kivonulást hirdették, szembe fordultak a korábbi nemzedékek prüdériájával, kritikával illették a fogyasztói társadalom hagyományos értékrendjét, és elítélték az éppen gőzerővel tomboló vietnámi háborút. A hippiség lényege nem más, mint a polgári életforma megvetése, elhajítása. De nem direkt támadás ellene, mert a hippi nem támad, nem harcol, nem agresszív, nem gyűlölködik, egyszerűen csak hátat fordít és elvonul. Egy egész csomó tagadás: nem öltözik, nem mosdik, nem lakik, nem termel, nem gyűjt, nem dolgozik, nem fogyaszt. De nem is néz, mert a világból csak annyit érzékel, hogy gyűjtési szenvedély és hatalomvágy mozgatja az emberiséget. A szabadság fogalma a hippi számára annyi, hogy nem vesz részt semmiben. Úgy él, ahogy a virágok: öntudatlanul vagy majdnem öntudatlanul, magáért az életért. Gitárral a vállán és méregdrága drogokkal a zsebében. A szelíd hippiktől vették át a hollywoodiak a megjátszott szembefordulást a társadalmi normákkal, a kevésbé megjátszott szexuális szabadosságot, és a tudatmódosító szerek használatát. A kábítószer használatnak Timothy Leary személyében tudós prófétája is akadt, akit Beatlesék dalban dicsőítettek: Lucy in the Sky with Diamonds - azaz Lucy az égben gyémántokkal. Az LSD (Lizerg-Savas Dietilamid) az egyik legpusztítóbb kábítószer volt akkoriban, mára pedig látványos "fejlődés" ment végbe a drogok kémiája területén is. 1969 augusztusában lezajlott a hippi mozgalom legikonikusabb eseménye, a legendás Woodstock fesztivál, amely átalakította a nyugati populáris kultúrát, elementáris hatással volt a következő évtizedek könnyűzenéjére, és megalapozta a mára dollár-milliárdokat termelő modern fesztiválipart. Bár a hippik a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom elleni lázadást demonstrálták, több woodstocki fellépő - pl. Janis Joplin, a The Who, és a hippi bandaként ismertté vált The Grateful Dead - magasztos eszméiket félretéve, előre kérték a gázsit. Bob Dylan, Loan Baez, és nem utolsó sorban John Lennon volt az eszményképük, aki Imagine (Képzeld) című dalában egy idealizált világról álmodik, olyanról, ahol nincs magántulajdon. Ez igen kűlönös, mivel a kommunizmus levitézlett eszméje végső soron erről szól. Ahhoz képest, hogy Lennon egy tulajdon nélküli társadalomról álmodott (vagy legalábbis áradozott), halálakor szép örökséget, 250 millió dollár értékű vagyont hagyott maga után. A hippik legkedveltebb kábítószere a marihuána, a hasis, és az LSD volt, egy ember heroin túladagolásban halt meg. Woodstockban, ahol tíz résztvevő közül kilenc fogyasztott marihuánát, 33 személyt letartóztattak drogügyletekkel kapcsolatban.  Hogy a kábítószerek egyértelmű káros hatása ellenére, a tudományos bizonyítékok ellenére, a számtalan tönkrement élet ellenére, a bűnözéssel való szoros kapcsolata ellenére, a drogfogyasztásból következő társadalmi ellehetetlenülés ellenére, és annak ellenére, hogy egyetlen példa sincs arra, hogy a kábítószer valakit jobbá tett volna, miért fordulnak mégis fiatalok milliói a kábítószerekhez, bálványaik droghoz való hozzáállásában keresendő. A világ legsikeresebb drogügynöke egy kábítószerfüggő szupersztár. Senki sem képes annyi embert függővé tenni, mint az ő példája. Sikerült odáig eljutnunk, hogy manapság emberek kérkednek azzal, hogy őrültek. Az emberiség történetében sohasem volt még annyira szalonképes az őrület és a romlottság, mint manapság. Ezt elérni nagyon komoly és nagyon átgondolt munkát igényelt a legfelsőbb kaszt részéről, hiszen egész generációk természetes józanságát és lelki egészségét kellett tönkretenni hozzá, Az 1970-es évek elején új könnyűzenei műfaj jelent meg New York Bronx negyedében, mely az évtized végére kezdett népszerűvé válni, ez volt a rap. Idővel elszaporodtak a rappelő csoportok, amelyek gyakran korábbi bűnbandák tagjaiból verődtek össze, mint pl. az Afrikaa Bambaataa alapította Universal Zulu Nation csoport, amely ma már nemzetközi szervezetként működik. 1979-ben megjelent az első lemez (The Sugarhill Gang: Rapper's Delight), amely a Billboard Hot 100 slágerlistára került, ezzel az új irányzat kijutott a nagyvilágba. Az 1982-ben kiadott The Message (Az üzenet) című szám felkeltette a legfelsőbb kaszt figyelmét a műfaj iránt, ez a dal ugyanis húsba vágó politikai üzenetet hordoz az elnyomásról. A dal szövege a belvárosi szegénység okozta stresszt és nyomasztó érzést írja le, és hogy hogyan csábítja a nincstelenség, a kilátástalanság a fiatalt bűnözésre, amiért aztán börtönbe zárják. A legfelsőbb kaszt vette a lapot és akcióba lépett a rap tönkretétele érdekében. Pontosan tudják, hogy az emberek szabadság iránti vágya alapvető lelki szükséglet, és nagyon erős. De tudják azt is, hogy ez a szükséglet könnyen kijátszható, vakvágányra terelhető. A bevált séma szerint minden generációnak adni kell valamit, amit a szabadsággal azonosíthat, amivel a polgár szabadnak érezheti magát. Szabadságot ugyan egyetlen generáció sem kapott soha, amióta világ a világ, csak illúziót. Szimbólumokat, amelyek remekül megadják a szabadság illúzióját, azokat igen. Így váltak az olyan nevetséges semmiségek a szabadság szimbólumaivá, mint a miniszoknya, hosszú haj, szakadt farmernadrág, vagy az autópályán való száguldozás. Ezt kapják az emberek, semmi mást. Minden generációnak kell valami semmiség, ami ellen lázadhat, miáltal megélheti a szabadság illúzióját. Ez az elv. Fiatalok milliói hiszik azt, hogy akkor lázadnak, ha alkoholt isznak, marihuanát szívnak, prostituáltként élnek, kisebb-nagyobb bűncselekményeket követnek el. De, hogy mi ellen lázadnak, azt maguk sem tudják, mert a lázadó ösztön, mely életkori sajátosság, a mélytudatban szunnyad, és csak ritkán emelkedik a felszínre, a tudatosság szintjére. Minden generáció a rendszer ellen lázad, bár nem tudják, nem látják át az emberek, hogy voltaképpen mi a rendszer. A lázadásuk mindíg valamilyen engedetlenségi mozgalom volt, akárminek nevezték is, és sohasem volt tényleges lázadás. A fiatalok besétálnak a csapdába és bőszen azt hiszik, hogy most jól fellázadtak. A legfelsőbb kaszt a rendszer elleni suta lázadást csinált a rapből - amely az utolsó szabad zenei műfaj volt - oly módon, hogy kitalált egy újabb álnok hazugságot, egy újabb gondolatbálványt, melyet életük mottójává tett, s amely így szól: élj a mának. Az ihletet egy Horatius által ránk hagyott római mondás adta: élj a mában. A legfelsőbb kaszt "kultúrfelelőse" ezt a mondást átfogalmazta, és élj a mában helyett élj a mának lett az élet vezérfonala, az új gondolatbálvány. A kettő között csupán egy rag a különbség, de a gondolat eredeti jelentését visszájára fordította. Az élj a mában azt jelenti, ragadd meg a napot, ne halogass. Ezzel szemben az új értelmezés arra szólít, hogy ragadd meg és zsákmányold ki a pillanatot, vesd el a jövőt. Míg a mondás eredetileg egy bölcs életstratégia, hasznos vezérelv, addig kiforgatott formájában sérülékennyé teszi, megnyomorítja az embereket, kiszolgáltatottá teszi őket az elnyomás számára, és abszolút alkalmas arra, hogy Sátán uralma alá hajtsa az arra fogékony embereket. Hiszen ha csak a ma van, csak a mai nap létezik, akkor minden a pillanatról szól, csak a pillanat létezik. Ez az állati szint. Ez után már csak sztárt kellett csinálni néhány züllött bűnözőből, és minden ment a maga útján. Ma a rap a bűnöző életforma és értékrend elsőszámú reklámhordozója a kultúrális életben. Továbbra is előfordulnak kemény szövegek, vallási, ideológiai, politikai üzenetek, de ezek már csupán szükséges műfaji elemek, színpadi kellékek, gyerekes toporzékolás, amit senki nem vesz komolyan. A kaszt rutinosan elbánik azokkal, akik lázadnak ellene. Egy kis pénzért, egy kis szexért, hírnévért megveszi a lelküket, és a lázadók előlépnek propagandistákká, amit maguk sem vesznek észre. 

Woodstock a szabadség és az élet szeretetének pogány ünnepe volt, de ami ötven év alatt kifejlődött belőle, az nem egyéb, mint a posztmodern kapitalizmus álarca mögé bújt neoprimitivizmus és digitális idiotizmus emberellenes világszektájának tobzódása lett. Amit ma művészetnek hisznek, nem művészet. Csupán a legfelsőbb kaszt szócsöve, a propagandagépezet része. Az igazi művész nem egy csodabogár, egy furcsa, különc figura, akit senki sem ért igazán. Az igazi művész nem egy bolond, nem egy züllött alak, aki csak a pillanatnak él. Az igazi művészet nem arra való, hogy a szexre vagy deviáns viselkedésre irányítsa az emberek figyelmét. Az igazi művészet nem arra való, hogy általa hazugságokat és önpusztító magatartásmintát sulykoljanak az emberekbe. Az igazi művész csak azért, hogy önmaga lehessen és szabadon alkothasson, dacolni merészel a világ minden tekintélyével. A művészet feladata, hogy utat mutasson, hogy jó és rossz példákat állítson az emberek elé, amiböl tanulhatnak. Hogy egyszerűvé és érthetővé tegye ami bonyolult, hogy emészhetővé tegye a nehéz dolgokat, hogy szépséget hozzon a világba. A művészet a legtisztább értelemben vett tanítás. Eredetileg ez az, amiről a művészet szól.

A hangrögzítés elterjedése új és elsöprően hatékony módszert kínált Sátán üzeneteinek közvetítésére, amelyet Aleister Crowley (1875-1947), a legnagyobb hatású sátánista mágus javasolt elsőként 1913-ban megjelent Magick című könyvében. A populáris zeneszámokban elrejtett üzenetek módszere új fogalomként vonult be a popzenei életbe, melyre az angolban konkrét kifejezés születetett, a „backmasking”. A backmasking a Beatles 1966-ban megjelent „Revolver” című albuma révén jutott el a fiatalok széles rétegeihez, majd más nagymenő előadók is vállalták a Sátán szócsövének szerepét. Crowley azt ajánlotta tanítványainak, tanítsák meg a fiatalokat, hogyan kell transzba esni, tudatállapotukat megváltoztatni, ezáltal a magasabb démoni világgal kapcsolatba lépni. Crowley hívei között szerepel többek között Ozzy Osburne, Syd Barrett a Pink Floyd alapítója, s a Beatles egyik népszerű albumának borítóján ott virít Crowley szigorú tekintetű arcklpe. George Harrison érdeklődni kezdett az indiai kultúra és a hinduizmus iránt, majd 1967-ben megismerkedett Maharishi Mahesh jógival, aki bevezette a Beatles tagjait a transzcendentális meditációba (TM). Harrison és John Lennon sohasem adta fel a hinduizmusba vetett hitét. Kenneth Angle nevű tanítványa által Crowley lett a Rolling Stones szellemi vezére, és be is avatta őket a szellemek világába. Ugyanezt látjuk a Beatlesnél is. John Lennon egy interjú során kijelentette Hamburgban, hogy a Beatlesnek nagyobb hatása volt mint Jézus Krisztusnak, sőt hatásuk nőtt az által, hogy eladták a lelküket az Ördögnek. A sokmilliós közönségből akadtak néhányan, akik nem csak hallgatták, hanem vizsgálták is a zeneszámokat, és tartalmukat illetően érdekes fölfedezéseket tettek. A leghíresebb backmaskingek egyike a Led Zeppelin Stairway to Heaven című száma 1973-ból, amely lemez normál lejátszással a mennyek országába vezető lépcsőről szól, visszafelé forgatva pedig nem más, mint Sátán imádata. (Ez a szám volt a tárgya a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumperének.) A The Eagles egy amerikai country rock és folk rock együttes. Öt listavezető kislemezt és négy listavezető albumot tudott felmutatni az 1970-es években, amikor kora egyik legsikeresebb együttese volt. A Hotel California c. számot a zenekar leghíresebb, felvételének, a gitárjátékot minden idők legjobb gitárszólójának tartják. Ez a szám nem egy átlagos kaliforniai hotelről szól, hanem sokkal inkább démonokról és a sötét erőket szolgáló szektákról. …Yeh, Satan hears this he head me believe in him, and now backwards. So neres to me sweet Satan. – szól a dal, ami szabad fordításban így hangzik: …Igen, Sátán meghallgat ha bízom benne, és a hátsó lépcsőn a mennybe visz. Ó jöjj hozzám közel, édes Sátán. Egy másik az Eiffel 65 I’m blue című száma 1998-ból a direkt Sátánimádók közül. Érdemes még megemlíteni a Nirvana Polly című, és a Pink Floyd Empty Spaces c. számát, és ide kívánkozik még egy viszonylag friss alkotás, a Panda. Timmy Turner, a desiigner 2016-ban debütált produkciója, mely a műfaj klasszikusainak nyomába sem léphet zenei értékek tekintetében, de ami hiányzik az egyik oldalon, azt kipótolja Timmy a másikon. Az amerikai rapper, aki 2016 júliusában fúrta be magát aberrált rajongói szívébe, Panda című számával Sátán elismerését is minden bizonnyal elnyerte. Timmy ugyanis el akar pusztítani mindenkit aki az útjába kerül, mert elégette a lelkét. A Panda című szám is egy sokkoló backmasking, íme: Zuhanj lassan. – mondja visszafelé játszva a dal – Tudod, hogy merre van a Pokol? Tudod, a szakadékon túl. Csak lélegezz. Áldd meg ezt a pillanatot és zuhanj lassan. Tudod, hogy merre van a Pokol? Todod. Gyere, ünnepelj velem! Tudod jól, hogy ki a 666.

Végül kerüljön pellengérre két könnyűzenei produktum éppen csak a figyelem felkeltés erejéig, amelyek mindegyike hűen reprezentálja a zene álarca mögött zajló folyamatokat, e megváltozott világban. Mindkettő frontális támadást intéz a társadalom hagyományos értékrendje ellen de - bár egy oldalon állnak - külön arcvonalon küzdenek a lelkekért folytatott háborúban, s két külön fegyvernemet képviselnek e harcban. Az egyik az egyszerűbb réteget célozza meg, nem küldözget szublimináris üzeneteket, nem bajlódik intellektuális trükkökkel, mint a backmasking, hanem direktben fröcsögi a szennyet primitív rajongóinak, akik elvontabb üzeneteket nem lennének képesek felfogni. A 2002-ben alakult finn Anal Blasphemy (Anális Istenkáromlás) nevű együttes nem csak a nevében, hanem számainak címében - amelyeket nem írok le - (és nyilván tartalmában is) rombolja nagy vehemenciával Sátán szolgálatában a fiatal lelkeket. A másik figyelemre méltó produktum egy videoklip, melyben a dalszövegen kívül mélyértelmű okkult szimbolikával üzen Sátán az övéinek. Ariana Grande God is a Woman című zeneszámáról, ill. videoklipjéről van szó, ami annyit tesz, hogy az Isten nő, vagy a nő Isten. Ez a gondolat nyílt szembenállást, igazi provokációt testesít meg a kereszténység tanításaival szemben, maga a zeneszám egy óda a nőhöz, a Földanyához, a női istenséghez. Márpedig Isten a nő szerepét egészen másban határozta meg. A koncepció, hogy Isten nőnemű, nem új keletű, megtalálható a pogány hiedelemvilágban, s a gnosztikusok és okkultisták eszmerendszerének is alapját képezi, ahol nőnemű lény teremti vagy menti meg a világot. A videoklip üzenete a gnosztikus világképet programozza a tudatalattiba, utat nyitva ezzel az okkult erők számára a fiatal lelkekhez. (E látszólag ártalmatlan koncepciónak hű reprezentánsa az Éhezők viadala című film.) Egy másik videoklipben Ariana Grande díszes trónuson ül, két gyertyatartó között, amelyeken jobbról és balról egy-egy kobra kúszik, kígyó fonódik a trón támlájára is, és kígyó szolgálja fel a teát a vörös ruhát viselő nőnek, aki nem más, mint a Nagy Parázna, aki megrészegíti az emberiséget, pusztulásba vezeti a világot. Azok a jelek, szimbólumok, számok, kombinációk, nevek, színek, amelyrk az okkult erőkkel való kapcsolatra, vagy legalábbis az azokban való hitre utaltak, korábban csak elvétve kerültek a szemünk elé. Manapság a celebek és a velük szimbiózisban élő média jóvoltából lépten-nyomon beléjük botlunk, körbe vesznek minket, mindenütt jelen vannak az életünkben, és csak az nem látja, aki nem akarja. Ez annak a jele, hogy a világot jelenleg irányító sötét erő egyre nagyobb önbizalommal bújik elő a háttérből, hogy beteljesítse a világra vonatkozó tervét, létrehozza Lucifer birodalmát, amelyet Új Világrendnek hívnak.

A bolsevikok és a világbankárok egyáltalán nem álltak távol egymástól, mint azt a világ hiszi. Az 1917. évi bolsevik hatalomátvétel után a hagyományos zsidó-keresztény kultúra és értékrend elleni céltudatos támadás kifinomultabb eszközökkel folytatódott, ami ma is tart. A Népszövetség, az ENSZ elődje iránymutatásként kimondta, hogy fel kell számolni a család egységét. A pénzhatalmi világelit, amerikai kifejezéssel Deep State, az 1960-as években Torontóban megfogalmazta a következő ötven évben követendő irányvonalat, többek között azt, hogy létre kell hozni a szórakoztatás társadalmát, célzottan a fiatalok számára. Megszületett a popkultúra és vele együtt a szexuális szabadosság, amit egy bizonyos Dr. Alfred Charles Kinsey (1894-1956) indított el az 1950-es években. A szexuális forradalom atyjának tartott Kinsey, akinek nevét ötven éven át csak a szakma ismerte, a Rockefeller alapítvány támogatásával saját kutatóintézetet alapított, ahol a tudomány álruhájába öltöztetve hamis „tudományos eredményeket” gyártott. Hogyan terjeszti a legfelsőbb kaszt a szexuális aberrációkat, drogfüggőséget, züllöttséget? Példamutatással. Keresnek néhány furcsa alakot, a média által kellő figyelmet irányítanak rájuk, úgy állítják be őket, mintha rendkívül sikeresek és boldogok lennének, ez a máz. Viszonyítási ponttá teszik őket, holott ezek az emberek többnyire betegek. Rossz példát mutatnak, abnormális értékrendet képviselnek. Így működik a máz, akár egy szép piros alma, amely belül romlott. Romlott tekintélyek irányítják az emberek figyelmét bizonyos dolgokra, így hoz létre újabb és újabb tekintélyeket a legfelsőbb kaszt a média és a korábbi tekintélyek által. Próbáljunk keresni egy sztárt az irodalomban, a zenében, a filmben, az üzlet világában, a politikában, aki normális értékrendet képvisel, úgy él, úgy viselkedik, személyén vagy alkotásain keresztül olyan mintát közvetít, amelyet a közjó szempontjából nézve érdemes elfogadni és követni. Lehet ilyet találni, de kiábrándítóan keveset. A kultúra hanyatlik. A tetszetős máz egyre alacsonyabb szintű etikai érzéket, hedonista (élvhajhász) világlátást és értékrendet állít az emberek elé mint példát és követelményrendszert. Minél híresebb valaki, annál nagyobb tekintéllyel rendelkezik. A világ legnagyobb sztárjainek többsége züllött figura, aki eszelős módin viselkedik, őrült módjára él, és az értékek, amiket közvetít, nem értékek. A legnagyobb sztárok jelentős része beteg ember, és nem véletlen, hogy éppen belőlük csináltak sztárt. A művészet nagyon kényes téma azok számára, akik a világot ténylegesen irányítják, a legfelsőbb kaszt, a pénzhatalmi világelit számára. Mert nem azok irányítják a világot, akokről azt gondoljuk. Nincs semmi, ami annyira kötődne szabadsághoz, mint a művészet. És nincs még egy olyan embertípus, akit nehezebb lenne elnyomni, mint a művészt. Mármint az igazi művészt. Míg a tudományos közéletet a legfelsőbb kaszt viszonylag könnyen uralma alá hajtotta, és az ezen a területen kifejtett elnyomást ma már kisebb erőfeszítésekkel is fenn tudja tartani, addig a művészetre mind a mai napig nagyon komolyan oda kell figyelnie. Két nagy hazugságot sikerült elterjeszteniük a művészettel kapcsolatban, melyek rendkívüli károkat okoztak a közgondolkodásban. Ezek a következők: a) A művészet önkifejezés. b) A művészet célja a szórakoztatás. Mindkét kijelentés távol áll az igazságtól, mégis sokan gondolják így. Ugyanakkor mindkettő alkalmas arra, hogy tévútra tereljen bárkit, aki megpróbál alkotni valamit. Az a hazugság, miszerint a művészet önkifejezés, oda vezetett, hogy egyre több dolgot kezdtek művészetnek nevezni, és egyre több különc alakot művésznek hinni. Így alakult ki az a sztereotip nézet, hogy a művész nics egészen magánál, ködös a tekintete, nincs kapcsolata a valósággal, álmodozva jár-kel a világban, stb.. A másik hazugság, amely azt hangoztatja, hogy a művészet célja a szórakoztatás, ahhoz vezetett, hogy az emberek azt hiszik, a művészetnek el kell feledtetnie nyomasztó valóságot. A legfelsőbb kaszt e két égbekiáltó hazugsággal lerántotta a művészetet a mocsokba, ellehetetlenítette eredeti funkciójában, gyakorlatilag hatástalanná tette. Ma úgy tűnik, hogy a művészet jópofa dolog ugyan, de nincs különösebb jelentősége. 

Sohasem látott tömegsikerek születtek az új zenei műfajban, félistenként imádott előadók sora emelkedett fel a popzenében, a Beatlestől és Rolling Stonestól kezdve popzenészek hadserege küzd azért, hogy az önfeledt szórakozás leple alatt Lucifer uralmára előkészítsék a fiatal lelkeket. Eminem fején találja a szöget, amikor „Venom” című számában metafórikusan méregként mutatja be a hazugságot. Nem véletlen, hogy a Szentírásban a hazugság, illetve a hazugságot megszemélyesítő kígyó az elsőként megjelenő szereplő Ádám és Éva után, és a metafórában a kígyó a gonoszság szimbóluma. A kígyó ugyanis egy különleges módszerrel ölő állat. Nem harcol szemtől szemben az ellenségével, hanem lesben áll, és egy óvatlan pillanatban megmérgezi azt. Utána már nincs más dolga, mint türelmesen kivárni a méreg hatását, amíg szétárad áldozata testében-lelkében, visszafordíthatatlanul átalakítva azt. Mérge a megtévesztés, vagyis hazugság, eredménye a halál, szó szerint értve és metafórikusan is. A kígyó metefórája azonban ennél is mélyebb. A kígyó jelentésű „nahás” szó a héberen kívül a rokon nyelvekben: varázsol, mágiát űz, jósol, jövendőt mond, ómeneket vizsgál, felbiztat, felpiszkál, nógat valakit – jelentéssel bír. Átvitt értelemben a kígyó egy karakter, aki választás elé állítja az embert. A kígyó mérge, vagyis a hazugság hatására átalakul a lélek, eltorzítva érzékeli az objektív valóságot, ezért rossz döntéseket hoz, rosszul reagál, hibát követ el, káros cselekedeteket hajt végre, amivel Sátánt segíti, magának és embertársainak viszont kárt okoz. A kemény rock kikövezi és leaszfaltozza a sátánizmus felé vezető utat, és hasonló hatása van a Tween Peaks-szerű filmeknek is. A nyugati civilizáció normái szerint élő országokat a társadalom működésének egyik legjellemzőbb vonása alapján fogyasztói társadalomnak nevezik. Másik ilyen jellemző vonása alapján a szórakozás társadalmának is nevezhetnénk a nyugati civilizációt, vagyis megvalósult a Torontói jegyzőkönyvben rögzített célkitűzés, amely nagyon okos ötlet ugyan, de nem eredeti. Annak felismerése, hogy az embertömegeket a bennük feszülő indulatok levezetésére (a zavargások elkerülésére) szórakozási lehetőséggel kell ellátni, eredetileg a Római Birodalom találmánya (Panem et circenses! - azaz Kenyeret és cirkuszt!). A fiatalság számára megteremtődött a popkultúra különféle zenei irányzatokkal, de a többiekről is gondoskodik a szórakoztatóipar olyan kínálattal, amely lefedi a társadalom minden rétegét. Már az első világháború/olajháború előtt írtak a szükségesnek tartott kulturális változásokról, sőt a népesség összetételének megváltoztatásáról is (Israel Cohen: Faji program a XX. századra). Az irányított társadalmi változások megvalósításához hatékony propagandára és speciális szakértelemre van szükség. Az 1920-as években, amikor a propaganda és reklám szakma épphogy megszületett, két nagyágyú, két klasszikus emelkedett fel a bolygó két oldalán a tömegek manipulálásának újonnan nyílt vadászterületén: Joseph Goebbels és Edward Louis Bernays. Bernays a propaganda szakma egyik legnagyobb alakja, akit a 100 legbefolyásosabb XX. századi amerikai közé sorolnak, az első világháború/olajháború idején a Tájékoztatási Bizottság felkérésére azt a propaganda kampányt irányította, amelynek célja az volt, hogy elfogadtassa az amerikai néppel a háborúba való belépést. Bernays ezt a munkát elnevezte pszichológiai hadviselésnek. Rájött, hogy a háborús propaganda módszerei, amelyeket a semlegesek és az amerikai nép meggyőzésére alkalmazott, békeidőben is felhasználhatók. Másképpen fogalmazva, amit meg lehet tenni egy háborúban álló országgal, azt meg lehet tenni békeidőben dolgozó szervezetekkel és emberekkel is. Édesanyja Sigmund Freud nővére, vagyis Bernays a pszichoanalízis megalapítójának unokaöccse. Freud a tömeget irracionálisnak, egyedeit ösztönlényeknek tartotta, és felvázolta, hogy képzett szakemberek hogyan hasznosíthatják a tömegpszichológiát és a pszichoanalízist embertömegek célirányos befolyásolására. Bernays legismertebb kampánya a nők dohányzásának társadalmi elfogadásáért folyt a feminista mozgalom támogatása érdekében, 1929-ben. Az emberi psziché manipulálása immár a tudomány magaslataira hágott. Mindannyiunk lelkében (mélytudatban, kollektív emlékezetben) megvannak még azoknak az időknek az emlékei, amelyeket fajunk őstörténetéből hoztunk magunkkal, amelyeknek általában nem nézünk a mélyére, de amelyek bizonyos attitűdjeinkben, ösztönös cselekedeteinkben megnyilvánulnak, jobban, mint gondolnánk. Magunkban hordozzuk a törzsközösségi élet emlékét, azért is megyünk el szavazni egy kvázi „törzsfőnökre”, akit felkínálnak nekünk. Civilizációnkban, ahol rengeteg döntési lehetőséget elvettek az élet minden területén, az átlagember nagymértékben távol került saját és családja sorsának alakításától, ami frusztrációt okoz a hímekben. Ennek a frusztrált lelkiállapotnak a levezetésére kínál megoldást a sport, férfiak hatalmas tömegei számára. A futballcsapatok voltaképpen „törzsi csapatok” akikkel azonosulni lehet, akiknek a győzelméért szurkolni tudnak, mintegy „kárpótlásként” azért, hogy a saját életükben nem jutnak semmire. Ennek a programnak a pszichológiája már ki volt dolgozva jóval az előtt, hogy társadalmi méretekben elterjesztették a különféle sportokat. Amikor aztán megjelent a rádió, az abban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználták, majd amikor bejött a televízió, ezzel az indukált alfaállapottal hihetetlenül belendült a dolog, a férfiak odaragadtak a képernyő elé a sportközvetítések idejére, és ma már külön sportcsatornák vannak. A férfiaknak sportközvetítések, a nőknek szappanoperák és szocializált utánzási ösztön, vagyis a divat. Az elérhető árú divat. A pénzhatalmi világelit – amely rengeteg magasan képzett embert alkalmaz – pontosan tudja, hogy a római császárokhoz hasonlóan, nekik is kell nyújtaniuk valamit a tömegek számára, s a szórakoztatóipar kiválóan helyettesít jónéhány fontos dolgot az életben. Az átlagember figyelmét elterelik az élet igazán fontos dolgairól és lényegtelen tudattartalommal töltik fel az elméjüket, így leszoknak arról, hogy értelmesebb dolgokkal foglalkozzanak, úgy követik a celebek életét, mintha azok saját családjuk tagjai lennének. Nagy szükségük van erre, amikor a társadalom értékrendjét oly mértékben és oly gyors ütemben változtatnák meg, hogy a házasság intézménye is elveszítse minden vonzerejét. Nem győzöm hangsúlyozni: az egésznek elsődleges célja a hagyományos, keresztény értékrendre épített kultúra lebontása, azé, amelyben a fiú exisztenciát teremt a családalapításhoz, megismerkedik a lánnyal, egy darabig randizgatnak, eljegyzik egymást, összeházasodnak, és gyerekeik születnek. Lucifer birodalmának önző, akaratgyenge, önálló gondolkodásra és kezdeményezésre képtelen, az intézményrendszernek kiszolgáltatott egyedek tömegére van szüksége, egyszerű lelkekre, akiket a mindekori hatalmi elit képlékeny massza módjára könnyedén formálhat. A kommunizmus eszméjétől vezérelt egykori szocialista országokban a hatalom számára ideális karaktert szocialista embertípusnak nevezték, amelynek megformálására az alkotó művészetekben létre hozták az ún. szocialisa realista stílust, ez volt a "szocreál". A rendszerváltással megszületett az új preferált embertípus, a szocialista társadalom ideáljának mai megfelelője: a konzumidióta. Ez a szóvirág, az élő nyelvnek e csodálatosan találó produktuma hűen jellemzi a fogyasztói társadalom új ideálját, aki rárezonál este a TV reklámban nekiszegezett kérdésre: éhes vagy? Emberünk szájában - akárcsak Pavlov kutyájáéban - összefut a nyál, és már szalad is az éjjel-nappaliba chippset és sört venni, amit reklám nélkül nem tenne meg. Kitenyészett az új ideál, aki képtelen napközben átgondolni, mire lesz szüksége este, akit arra kondicionáltak, hogy az élet nagyobb horderejű dolgaiban is a média által gerjesztett vágyak gyors kielégítésére törekedjen. Ezt hívják a közgazdászok látens szükségleteknek. Az Új Világrend építésének promóterei a legkülönfélébb fortélyokat és kifogásokat vetik be az emberek fölötti abszolút hatalom megszerzése érdekében, amihez a hagyományos zsidó-keresztény értékrend erodálásán, lebontásán keresztül vezet az út. Jelenleg az emberi ösztönök teljes kiélését hirdetik mindaddig, amíg a társadalom fel nem lázad ez ellen. Akkor majd az anarchia és az elharapódzó gonoszság megfékezésére ezek a manipulátorok a közjó és az erkölcsök védelmezőinek szerepében tetszelegve szigorú törvények bevezetésének javaslatával állnak majd elő. Ezek az intézkedések azonban nem csak az anarchiát fogják visszaszorítani, hanem az embereket legalapvetőbb szabadságjogaiktól is megfosztják, s mire észbekap a gyanútlan polgár, egy orwelli társadalomban találja magát.